Ébredj magyar!

Ébredj népem! Hálával telt szívem harsonái szónak.
Vége minden bajnak, megpróbáltatásnak.
Eljött az idő arra, hogy felvonjátok zászlótokat.
Ünnepeljétek a hajnalt,
mely fényes sugaraival beárasztja az egész hazát,
amerre a szem ellát.
Felélénkíti a kihalt pusztát,
a parlagon hagyott földekben a magok
ismét kihajtani készen várják a tavaszi megújulást.

Soha senki nem veheti el tőletek azt ami a tiétek,
az ékes magyar beszédet, a megalkuvás nélküli vidám életet.
Amikor ezt megpróbálják, akkor is ott van bennetek az ellenállás,
mely soha nem hagyja nyugodni a szíveteket, lelketeket,
mert ilyen a magyar nemzet.

Sodródhattok bármerre, szívetek mindig visszahúz oda,
ahol megérkeztetek erre a szépséges földre,
ahol az anyai kebel melengetett,
és étellel itallal megáldott földetek most is erre vár,
hogy anyai keblén nyugodva ismét megérezzétek a haza szeretetét,
a megújulás friss leheletét.

Mossátok le az út porát,
mely csak látszólag takarja el a fényes lelketeket
és védett magyar dobogó szíveteket.
Jussatok el oda ahonnan érkeztetek.
A Mennyei Királyság küszöbén álltok, de még nem látjátok.

Nyissátok ki fényes szemeteket,
hogy meglássátok azt a sok csodát,
ami már itt van,
csak a bánatba vonult szomorúság rezzenéstelen felhői eltakarják.

Hajrá magyarok!
Ébredjetek és lépjetek oda,
ahonnan nem vezet többé vissza az út a más nemzetek általi elnyomásba.
Nem harcra hívlak titeket, hanem a megnyugvásra,
mert amikor elhatározzátok lépteitek irányát,
akkor már ott is vagytok, ahonnan elindultatok,
az ősi, hősi honotokban,
a mások által elnyomhatatlan szívetek kellős közepén,
ahol nincsenek határok és manipulációk, csak áldások.

Szomjas a föld. Kéri az áldásokat,
melyek csak azok által jöhetnek el, akik itt élnek és lélegeznek.
Áldjátok meg honotokat ő ti magyarok,
mert a jussotok akkor jön el,
amikor a ti áldásotokkal kísérve a jövendő hozza el.